Tudtad, hogy sehol máshol nem aggatnak papírba tekert édességet a fára?
A Falatozz.hu utánajárt, hogy mindenki karácsonyi kedvence, a szaloncukor hogyan indult hódító útjára.
Először Franciaországban, a XIV. században főztek kis fondant-cukorkákat, amelyeket kis tálkákban szolgáltak fel a polgári és főúri szalonokban, innen ered az elnevezés, hogy szaloncukor. A német eredetű szót (salonzuckerl) Jókai Mór fordította le jópofán szalonczukkedlinek.
Eleinte Magyarországon szintén csak a tehetős rétegek engedhették meg maguknak a karácsonyfákat, rajtuk némi mézeskaláccsal és aszalt gyümölccsel, később az említett szaloncukrokkal. Báró Podmaniczky Frigyes úgy emlékezett a memoárjában, hogy egyik osztrák nagynénje állított először karácsonyfát Magyarországon 1825-ben.
A kézzel készült szaloncukor hazai úttörője Stühmer Frigyes volt, aki az ország első gőzüzemű csokoládégyárában, Pesten gyártotta le az első adagokat 1868-tól. Az első megrendelő a Gerbeaud cukrászda volt, majd a XIX. század vége felé már egyre több magyar cukrász kezdett foglalkozni ezzel a különleges és esztétikus finomsággal. Eleinte selyempapírba, majd tömegtermékké válása után színes sztaniolba csomagolták a kis nyalánkságokat.
Sokáig teljes mértékben kézműves terméknek számított a szaloncukor, még a 2. világháború után is a műhelyek zömében szorgos ujjak eredménye volt például a sok papír-rojt a csokik végén, de a rojtozógép feltalálásával ezt a munkafolyamatot is robotizálták.
Források:
